Betegség

 2008.06.15. 22:39

Sajnos Anya is és Apa is megfáztak és mint kiderült Anyának bronchitis-e lett. Mivel ebben az időszakban nagyon óvatosan szabad csak gyógyszereket bevenni, úgy döntöttek a jövendőbeli szüleim, hogy inkább gyógyuljon meg Anya természetes módon (ami nyilván lassabb), de én ne kapjak annyi drogot.

Közben szépen fejlődöm, és Anyának jelzek, aki már kezdi érezni, hogy merre kószálok benne.

Már minden testrészem kifejlődött, csak minden még nagyon picike (de egyre nagyobb vagyok, kb. ötnaponta növekszem 1 cm-t), úgyhogy a mostani időszakban a fejlődésre és az erősödésre koncentrálok.

13.heti orvoslátogatás

 2008.06.15. 22:34

Ma Anyával és Apával elmentünk megint orvoshoz, hogy megnézzék minden
rendben van-e velünk.

A vérképem és a szívhangom is rendben van, megint csináltak valamilyen vizsgálatot, de a doktorbácsi olyan erősen nyomta az ultrahangos mikrofont Anya hasába, hogy én fogtam magam, és NEM HAGYTAM.

A doktor bácsi vizsgálat közben próbált arrébbtolni, és arra hivatkozott Anyának, hogy azért próbált engem arrébb tologatni, mivel a méh másik részén több a hely.
Na erre akar engem rávenni... Most, amikor kb. 6 cm-es vagyok, arra hivatkozni, hogy máshol tágasabb ?!?!?  Nem most jöttem a falvédőről, hogy ilyen mesét bevegyek...
Tudom, tudom, Mikulás, meg ajándékok a Jézuskától, meg a nyuszi Húsvétkor, igen, mindet ismerem... De akkor is! Milyen dolog ez? Nem is hagytam. Páros lábbal rúgdostam, hátha észreveszi magát, de nem vette.

Úgyhogy most nem készült jó fotó rólam, de ha a doktorbácsi megígéri, hogy jól viseli magát, talán megmutatom az arcocskámat. :-)
 

Azért mellékelek egy sztárfotót, hátha megtaláljátok, hova bújtam...:-)

Anyák napja

 2008.05.04. 19:35

2008 május 4. Anyák napja

Ezen szép napon bizonyosodott be, hogy Picink 9. hétbe lépett.

Doktor bácsihoz Anyával együtt 2 hét múlva megyünk, utána lesz ultrahangos vizsgálatunk is, és megnézik a vérképemet is :-)

Most pedig íme egy sztárfotó rólam:

süti beállítások módosítása